2011. október 4., kedd

Filcvirág

Mint már korábban is említettem, megismerkedtem a filc anyaggal. Annyira magával ragadott, hogy készítettem belőle virágot.
Először is kiválasztottam azokat a színeket, amelyeket megálmodtam. Mivel a Tengerész kollekciómat szerettem volna bővíteni, így kék-fehér-piros filc anyagokat szemeltem ki.
Ezután papírlapra (inkább karton legyen) megrajzoltam egy 4,5 cm x 2,5 cm-es szirmot, ez lett a sablon. Majd ezeket rajzoltam körbe minden egyes filc anyagon 4-szer. Tehát 4 db kék, 4 db fehér és 4 db piros szirmom lett. Majd váltakozva felfűztem őket cérnára úgy, hogy minden egyes szirmon kétszer szúrod át a tűt. Majd ezután összehúztam, eligazgattam a szirmokat, összevarrtam. A közepét fehér gyönggyel díszítettem, hátuljára krokodil csattos kitűzőalap került, mellyel kitűzőként és hajcsattként is használhatod.

A filcvirág készítését Halász Edit Foltvarázs című patchwork könyvéből tanultam. 

Filcvirág

Filcvirág

Filcvirág hátulja krokodil csatos kitűzővel